2012. június 22., péntek

Változások a biztosítási törvényekben

Az országgyűlés előtt heverő, „egyes pénzügyi törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat értelmében 2013 január elsejétől komoly mértékben változhatnak a biztosítási törvények - már az egységes biztosítási adón túl. Ezek alapján megváltozna az eddig elvi, amely szerint a biztosító köteles kifizetni a káreseményt akkor is, ha a kártérítés pontos összege, vagy a vétkes kiléte majd csak jogerős bírósági végzés után fog kiderülni - az ítélet utána biztosító visszakövetelhette a kártérítés egy részét, vagy egészét, ám sokszor nem volt már miből visszafizetni azt. Az új törvény szerint a biztosító ilyen ügyekben már csak a jogerős bírósági végzés után kötelező fizetni - így viszont az ügyfelek évekig is várhatnak a gyakran jogos jussukra (igaz ekkor már az inflációval megnövelt értékét fogják megkapni).

A KGFB-t érintő változások

 

Sok változás lesz kötelező biztosítások tekintetében is - már ha a Parlament elfogadja a módosító indítványt. Először is a flottákra vonatkozó kötelező biztosítási árajánlatukat minden biztosítónak meg kell jelentetnie a saját honlapja amellett a MBAISZ és a PSZÁF honlapján is - és ha ezek között különbség lesz, akkor a PSZÁF honlapján lévő ajánlat lesz az érvényes. Továbbá nem lehet majd 60 napnál korábban még megbízással se szerződni az új kötelező biztosításunkra, minthogy az lejárna. Ezzel azt az alkuszi kezdeményezést lőtték ki, amely tömeges méreteket öltött az előző évi kampányban, és amellyel az év közben váltókat próbálták becserkészni a kampányszezonban.